×
KERESÉS
EveryStudent.hu
Válaszok az élet nagy kérdéseire

Áron

Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert LEHET

WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More PDF
Áron

Három testvéremmel szeretetben nőttünk fel, és olyan gyermekkorom volt, amire még most is jó szívvel gondolok vissza. Keresztény családban nőttem fel. Édesapám ága hagyományos keresztyén család, míg édesanyám gimnáziumi évek alatt fogadta el Jézust személyes megváltójául. Nem éreztünk semmiben hiányt.

Gyerekkorom óta járunk gyülekezetbe. Szeretem a gyülekezetemet, mert olyan, mint egy nagy szerető család. Ezért sem volt kifogásom azzal, hogy minden héten járjunk gyülekezetbe. Ott voltak a barátaim, akikkel együtt nőttünk fel, lehetett verseket mondani és szép énekeket énekelni, és az emberekből egy furcsa szeretet áradt, amit sehol máshol nem tapasztaltam.

Ahogy nőttem fel, nekem soha nem volt kérdés, hogy Isten létezik. Láttam, ahogy más emberek élete megváltozik, tapasztaltam Isten szeretetét a gyülekezetbe járók között és tudtam, hogy egy ilyen csodálatos világot más nem építhet fel. Azonban azt, hogy pontosan, hogyan lehet ezt az élő kapcsolatot ápolni és fejleszteni, azt nem kerestem. Azt már láttam, hogy ez másoknál működik. Volt valamijük, ami nekem nem volt.

A gimnáziumi éveim alatt elkezdtem a tipikus kamaszkort élni. Elmentünk bulizni, ittunk, csajoztunk és minden más dolgot, amik ezekkel jártak. Az elején nagyon élveztem. Végre azt csinálhattam, amit én akarok, nem szólhatott bele senki és semmi. Viszont ahogy haladt előre az idő, a bulik kezdtek egyre üresebbek lenni, az ivás addig jó volt, míg nem kellet másnap felkelni másnaposan. Éreztem, hogy van valami, ami hiányzik az életemből. Próbáltam ezeket betömni ezzel a sok „menő” dologgal, de nem ment. Kűzködtem és nem ment.

Aztán egy beszélgetés során végre megértettem, hogy mi a probléma. Próbálhatok én a saját erőmből egy teljes életet élni, azonban ez nem fog menni. Ezt az űrt tartósan semmi más nem tudja betölteni csak egy személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Rájöttem, hogy teljesen szabad életre csak Istennel van lehetőségünk, és rájöttem arra is, hogy mi a forrása annak a különleges szeretetnek és elfogadásnak, amit a keresztyénektől tapasztaltam. Világossá vált, hogy a bűnösségünk nem cselekedetekhez kötődik, hanem ahhoz az állapothoz, ahogy emberként megszülettünk. Megértettem, hogy a meneküléshez semmi más út nem vezet, csak Jézus áldozatának felismerése és elfogadása. Járhatnék én gyülekezetbe életem végéig, tehetnék bármennyi jót, Isten gyermeke csak úgy lehetek, ha az általa elkészített egyetlen tökéletes utat választom. Ha tudatosan kérem Őt, hogy számítsa be Jézus kereszthalálát az én bűneimért való fizetségnek, hiszen Ő mindenkiért, így értem is meghalt.

Azóta más az életem. Hozok rossz döntéseket és követek el bűnöket, de tudom, hogy van, aki már fizetett értük. Valódi céljaim lettek és elmondhatom, hogy teljessé vált az életem. A kereszténység nem más, mint egy kapcsolat. Én azért vagyok aki, mert van egy kapcsolatom a Teremtővel. Azért élek egy bizonyos hitelvek szerint, mert egy kapcsolat táplálja az életemet. Azért élek úgy, ahogy élek, mert van egy kapcsolat az életemben. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert LEHET. Különleges megtapasztalni naponta, hogy hiába vannak nehezebb napjaim, nem hiányzik semmi az életemből, mert van egy kapcsolat, ami mindent betölt…

Ha kérdésed/véleményed van azzal kapcsolatban, amit leírtam, írj nyugodtan:

Neved:

Email címed ([email protected]):

Email címed megerősítése:

Egyetem/Főiskola:

Kérdésed/Hozzászólásod:




Ha nem tudod elolvasni,
kattints ide!


 Hogyan lehet megismerni Istent…
 Van egy kérdésem vagy megjegyzésem…

OSZD MEG MÁSOKKAL:
WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More