TETSZIK:  
MEGOSZTOM:  

Isten személyes megismerése

Hogyan lehet megismerni Istent? Ez a cikk elmagyarázza, hogy hogyan kezdhetsz személyes kapcsolatot Istennel. Akár most rögtön.

Hogyan lehet Istennel személyes kapcsolatot kezdeni? Várni kell, hogy lecsapjon egy villám? Önzetlen vallásos cselekedeteknek kell szentelni az életed? Jobb emberré kell válni, hogy Isten elfogadjon? EGYIK SEM. Isten nagyon világossá tette a Bibliában, hogyan kerülhetünk kapcsolatba vele:



Első alapelv: Isten szeret, és csodálatos terve van az életeddel.

Isten teremtett téged. És ez nem minden: annyira szeret, hogy azt akarja, hogy megismerd, és vele töltsd az örökkévalóságot. Jézus azt mondta: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”1

Jézus azért jött, hogy mindannyian megérthessük és személyesen ismerjük Istent. Csak Jézus képes célt és értelmet adni az életnek.

Mi választ el minket attól, hogy megismerjük Istent? A válasz a második alapelv:



Második alapelv: Mindannyian vétkezünk, és a bűnök elválasztanak minket Istentől.

A bűneink miatt Istentől való távolságot, elválasztottságot érzünk. A Biblia azt mondja: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.”2

Mélyen legbelül a hozzáállásunk vagy aktív lázadás, vagy passzív közöny Isten felé, ez pedig bizonyíték arra, amit a Biblia bűnnek nevez.

A bűn következménye az éltünkben a halál – az Istentől való lelki elválasztottság.3 Noha lehet, hogy megpróbálunk saját erőnkből közeledni Istenhez, elkerülhetetlenül kudarccal járunk.

Ez a diagram megmutatja, hogy milyen nagy szakadék van köztünk és Isten között. A nyilak azt illusztrálják, miként próbálhatjuk Istent a saját erőnkből elérni. Lehet, hogy megpróbálunk jó cselekedeteket tenni. Lehet, hogy „rendes” életünkkel vagy valamilyen erkölcsi filozófiával próbálunk megdolgozni Isten elfogadásáért. De a mi jó szándékú erőfeszítéseink nem elegendőek a bűnünk elfedésére.

Akkor hogyan tudjuk áthidalni ezt a szakadékot? A válasz a harmadik alapelv:



Harmadik alapelv: Jézus Krisztus Isten egyetlen megoldása a bűnünkre. Rajta keresztül ismerhetjük és tapasztalhatjuk Isten szeretetét és életünkre vonatkozó tervét.

Azt érdemeljük, hogy megfizessünk a saját bűnünkért. A gond az, hogy ez a fizetség a halál. Jézus Krisztus helyettünk halt meg, hogy ne nekünk kelljen Istentől elválasztva, a felénk való szeretetétől távol meghalni.

A Biblia kijelenti Jézusról, hogy „Ő a láthatatlan Isten képe, benne teremtetett minden…”4 Jézust istenkáromlásért feszítették meg – mivel nyíltan azonosította magát Istennel – merthogy az is volt.

A kereszten Jézus felvette magára mindannyiunk bűnét, és teljesen, tökéletesen megfizetett érte: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket.”5 „nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.”6 Jézus kereszthalála miatt már nem kell, hogy a bűnünk továbbra is elválasszon minket Istentől.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”7

Jézus nem csak hogy meghalt a bűneinkért, fel is támadt a halálból.8 Azzal, hogy ezt megtette, kétséget kizáróan bebizonyította, hogy joga van örök életet ígérni – azt hogy Ő az Isten Fia és az egyetlen mód, hogy Istent megismerjük. Ezért mondja, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”9

Ahelyett hogy még jobban erőlködnénk, hogy elérjük Istent, Ő mondja el nekünk, hogyan léphetünk kapcsolatba Vele már most. Jézus azt mondja „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, … annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”10 Jézust a felénk való szeretete vitte rá, hogy vállalja a keresztet. És most arra hív, hogy menjünk hozzá, hogy személyes kapcsolatot kezdhessünk Istennel.

Nem elég tudni, mit tett értünk Jézus és mit kínál. Ahhoz, hogy kapcsolatunk lehessen Istennel, be kell fogadnunk Őt az életünkbe. Erről szól a negyedik alapelv:



Negyedik alapelv: egyénileg el kell fogadnunk Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak.

A Biblia azt mondja, „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,”11

Jézust hit által fogadhatjuk be: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”12

Ebben a bibliai részben van néhány olyan szó, amit ritkán használunk manapság: a kegyelem azt jelenti, hogy „meg nem érdemelt jóindulat”. Az „üdvösség” eredeti jelentése pedig „megmenekülés”. A Bibliában az üdvösség: „megmenekülni az örök pusztulástól, Istenhez kerülni a mennybe”. Erről mondja a Biblia azt, hogy nem a mi (jó) cselekedeteinkért, hanem Isten meg nem érdemelt jóindulata miatt lehet a miénk, a „hit által”.

Tehát még egyszer: Jézust hit által fogadhatjuk be. Jézust elfogadni azt jelenti, hogy hiszünk benne, hogy Ő az Isten Fia – akinek mondta magát – majd behívjuk, hogy irányítsa az életünket.13 Jézus azt mondta, „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”14

Jézus hívása a következő: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”15

Hogyan válaszolsz Isten hívására?

Nézd meg a következő köröket:



Én-központú élet

Az „Én” van a trónon.

Jézus kívül áll az életemen.

A döntéseket és tetteket csakis az „Én” irányítja, ami gyakran csalódáshoz vezet.



Krisztus-központú élet

Jézus az életemben van, és a trónon ül.

Az „Én” aláveti magát Jézusnak.

Az illető látja Jézus befolyását és vezetését az életében.


Melyik kör jellemzi a te életedet?

Mit szeretnél, melyik kör jellemezze az életedet?

Kezdd el a kapcsolatot Jézussal:



Krisztust akár már most elfogadhatod. Emlékezz arra, amit Jézus mond: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”16 Szeretnél válaszolni a hívására? Az alábbi módon teheted meg:

Nem a konkrét szavak számítanak, amikkel elkötelezed magad Isten felé. Ismeri a szíved szándékait. Ha nem tudod, hogy mit imádkozz, a következő néhány mondat talán segíthet megfogalmazni:

„Jézus, szeretnélek megismerni. Azt akarom, hogy gyere be az életembe. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten a bűneimért, hogy így teljesen elfogadhass engem. Csak te adhatod meg nekem az erőt, hogy változzak, és azzá az emberé váljak, aki szeretnéd, hogy legyek. Köszönöm, hogy megbocsátottál, és örök életet adtál nekem. Neked adom az életemet. Tégy vele, amit akarsz. Ámen.”

Ha most őszintén behívtad Jézust az életedbe, akkor bejött, ahogy megígérte. Megkezdődött a személyes kapcsolatod Istennel.

Ezután egy életre szóló utazás következik, ami a változásról és a növekedésről szól az Istennel való kapcsolatban, ahogy egyre jobban megismered Őt a Biblia olvasásán, imádságon és más keresztényekkel való találkozáson keresztül.

 Behívtam Jézust az életembe (Fontos információk következnek)...
 Gondolkozom, hogy behívjam Jézust az életembe, de van egy kérdésem, amire szeretnék először választ kapni...

(1) János 3:16 (2) Isaiah 53:6 (3) Róma 6:23 (4) Kolossé 1:15,16 (5) 1Péter 3:18 (6) Titusz 3:5 (7) János 3:16 (8) 1Korintus 15:3-6 (9) János 14:6 (10) János 7:37,38 (11) János 1:12 (12) Efézus 2:8,9 (13) János 3:1-8 (14) János 10:10 (15) Jelenések 3:20 (16) Jelenések 3:20

OSZD MEG MÁSOKKAL:  

TOP