TETSZIK:  
MEGOSZTOM:  

Létezik-e Isten?

Van-e Isten? Íme, hat érv amellett, hogy igen.

Marilyn Adamson

Lehet, hogy örülnél, ha valaki érveket mutatna neked Isten létezésére, aztán teljesen rád bízná, hogy mit csinálsz ezzel az információval. Én pontosan ezt szeretném most tenni.

Szeretnék neked mutatni néhány bizonyítékot, mint ahogy a bíróságon bemutatják a bűntett helyszínén talált dolgokat. Találkozni fogsz különböző emberek tanuvallomásával, illetve tudományos és történelmi tényekkel. A bírósághoz hasonlóan te is megfontolhatod a rendelkezésedre álló bizonyítékokat. Végül levonhatod a számodra leglogikusabb következtetést.

Hadd próbáljak most bemutatni néhány olyan érvet, amik arra utalnak, hogy Isten létezik. Ne felejtsd el: te döntesz!

Mielőtt azonban ezt tenném, arra kérlek, hogy először gondoljunk végig valamit. A Biblia azt mondja, hogy elképzelhető, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre Isten létezésével kapcsolatban, mégis „elfojtja magában” az igazságot Istenről.1 Másrészt azok számára, akik tudni akarják, hogy Isten tényleg „ott van-e”, Ő azt mondja: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”2 Mielőtt tehát az Isten létezésével kapcsolatos tényeket megvizsgálnád, tedd fel magadnak a kérdést: Ha tényleg létezik Isten, vajon meg akarnám ismerni?

Most pedig következzen néhány megfontolandó érv...

1. Létezik-e Isten? Bolygónk komplexitása olyan tudatos tervezőre mutat, aki nem csak megteremtette a világegyetemet, de a mai napig fenntartja azt.

Rengeteg olyan példát lehetne mondani, melyek az isteni tervezésre utalnak. Íme néhány ezek közül:

A Föld... bolygónk mérete tökéletes. A Föld mérete és az ebből következő gravitációs erő vékony, elsősorban nitrogénből és oxigénből álló gázréteget tart meg maga körül, ami mindössze kb. 80 kilométerre terjed ki a földfelszíntől. Ha a Föld kisebb lenne, akkora, mint például a Merkúr, a légkör megtartása lehetetlenné válna. Ha viszont a Föld nagyobb lenne – mint például a Jupiter –, a légköre szabad hidrogént tartalmazna.3 A Föld az egyetlen olyan bolygó, amelynek atmoszférája alkalmas az emberi, állati és növényi élet fenntartására.

A Földnek a Naptól való távolsága is ideális. Nézzük például az általunk tapasztalt hőingadozást, ami -35 és +50 °C között mozog. Ha a Föld kicsivel távolabb lenne a Naptól, mind megfagynánk. Ha pedig közelebb, akkor megégnénk. A Föld pozíciójának változása ellehetetlenítené a földi életet. A Föld tökéletes távolságban van a Naptól, miközben több mint 100.000 km/h-val kering körülötte. A tengelye körül is forog, ami lehetővé teszi, hogy a bolygó felülete minden nap megfelelően felmelegedjen és lehűljön.

Holdunk méretéből és a Földtől való távolságából következő gravitációs vonzás mértéke is éppen megfelelő. A Hold fontos óceánáramlatokat és árapályt kelt, amelyeknek köszönhetően a víz nem áll egy helyben, ugyanakkor a hatalmas óceánok nem söpörnek végig a szárazföldeken.4

A víz... színtelen, szagtalan és nincs íze sem, mégsem maradhat életben egyetlen élőlény sem nélküle. A növények, állatok és emberek nagyrészt vízből állnak, például az emberi szervezet kb. kétharmad része víz. Érdekes, hogy a víz tulajdonságai mennyire az életre lettek szabva:

Szokatlanul magas forrás- és fagyáspontja van. A víz teszi számunkra lehetővé, hogy folyamatos hőmérsékleti változásokkal teli környezetben éljünk, miközben a testünk állandóan kb. 36,6 °C-os hőmérsékletű marad.

A víz univerzális oldószer. A víznek ezen tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a legkisebb erekben is több száz különböző vegyület, ásvány és tápanyag utazzon a szervezetünkben.5

A víz ezenkívül kémiailag semleges. Mivel nem változtatja meg az általa szállított anyagok szerkezetét, a víz lehetővé teszi az étel, gyógyszerek és ásványok felszívódását, így a szervezetünk fel tudja használni őket.

A víz egyedi felületi feszültséggel bír. A növényekben lévő víz emiatt felfelé, a gravitációval ellentétes irányban is képes folyni, eljuttatva az életadó tápanyagokat még a legmagasabb fák csúcsába is.

A víz „felülről lefelé” fagy be, és a szilárd állapotú jég úszik a víz tetején, így a halak télen életben maradhatnak a jég alatt folyékony állapotban maradó vízben.

A Földön található víz kilencvenhét százaléka sós vízű óceánokban van. De a Földön működik egy olyan szisztéma, ami eltávolítja a sót a vízből, majd szétosztja ezt a vizet szerte az egész bolygón. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, majd felhőket formál, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, és így eljuttatja a vizet a növényeknek, állatoknak és embereknek. Ez a tisztító- és ellátórendszer tartja fenn az életet a Földön. Egy olyan rendszer, ami a víz újrahasznosításán és visszaforgatásán alapszik.6

Az emberi agy... amely bámulatos mennyiségű információt dolgoz fel egyszerre. Az agyad folyamatosan befogadja az összes színt és formát, amit látsz, a külső hőmérsékletet, a talaj nyomását a lábadon, a körülötted lévő hangokat, a szádban lévő szárazságot, és még sok mindent egészen a billentyűzeted tapintásáig. Az agyad tárolja és feldolgozza az összes érzésed, gondolatod és emléked. Mindeközben a szervezetedben zajló folyamatokat is felügyeli, pl. a légzési ritmust, a szemhéjad mozgását, az éhséget vagy a kezedben található izmok mozgását is.

Az emberi agy másodpercenként egymilliónál több üzenetet dolgoz fel.7 Az agyad mérlegre teszi minden egyes adat fontosságát, és kiszűri a viszonylag haszontalanokat. Ez a szűrési folyamat teszi lehetővé, hogy koncentrálni tudj, és hatékonyan elboldogulj a világban. Az agy másképp működik, mint a többi szerv. Képes érvelni, érzéseket átélni, álmodni és tervezni, cselekvésbe fogni és kapcsolatba lépni más emberekkel.

A szem... hétmillió színt tud megkülönböztetni. Folyamatos autófókusz üzemmódban működik, és döbbenetes mennyiségű, 1,5 millió üzenetet fogad be egyszerre.8 Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le. Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiindulóforrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból.

2. Létezik-e Isten? Az univerzum egyszer csak létrejött – ezt vajon mi okozta?

A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással – az Ősrobbanással – kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.

Robert Jastrow asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartja magát, kijelentette: „Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be… a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.”9

Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós azt mondta, a robbanás pillanatában „a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt… és fénnyel volt tele.”10

A világegyetem nem mindig létezett, volt egy kezdete. Egyszer csak létrejött. Ezt vajon mi okozta? A tudósoknak nincs magyarázatuk a fény és az anyag hirtelen robbanására.

3. Létezik-e Isten? Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik. De vajon miért?

Az életben annyi minden bizonytalannak tűnik. Mégis vannak dolgok, melyekre nap mint nap biztosan számíthatunk: a gravitáció állandó marad, a pulton hagyott forró kávé kihűl, a Föld ugyanúgy 24 óra alatt fordul körbe, és a fénysebesség sem változik – a Földön és tőlünk távol eső galaxisokban sem.

Hogy lehetséges, hogy rengeteg olyan természeti törvényt tudunk felisorolni, amelyek sosem változnak? Miért ilyen rendezett és megbízható a világegyetem?

„A legnagyobb tudósokat is megdöbbenti, annyira furcsa ez. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy az univerzum bármilyen szabályoknak engedelmeskedjen, nemhogy matematikailag leírható szabályoknak. A tudósok megdöbbenése abból a felismerésből fakad, hogy a világegyetemnek egyáltalán nem kell így viselkednie. Könnyen lehetséges lenne, hogy az univerzumban a szabályok vagy a körülmények megjósolhatatlanul, pillanatról pillanatra változnának, vagy akár egy olyan, ahol a dolgok ide-oda ugrálnának a létezés és a nem létezés között.”11

Richard Feynman, aki kvantum-elektrodinamika területén végzett munkájáért kapott Nobel- díjat, azt mondta „Rejtély, hogy a természet miért matematikai alapú… Az a tény, hogy egyáltalán léteznek bármiféle szabályok, tulajdonképpen egyfajta csoda.”12

4. Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.

Minden utasítás, tanítás vagy képzés valamilyen szándékkal történik. Az, aki egy használati utasítást ír, okkal teszi ezt. Tudtad, hogy a tested minden sejtjében megtalálható egy igen részletes kódsorozat, ami nagyon hasonlít egy számítógépes programhoz? Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább. Összesen hárommilliárd ilyen betű van minden egyes sejtben!

A DNS úgy utasítja a sejtet, ahogyan pl. te is beprogramozhatod a telefonod, hogy meghatározott okból jelezzen. A DNS egy három milliárd betűs program, ami megmondja sejtnek, hogy meghatározott módon viselkedjen. Tulajdonképpen egy komplett használati utasítás.13

Miért olyan lenyűgöző ez? Mert fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kötött ki mindegyik emberi sejtben ez az információs program? Ezek nem pusztán vegyületek. Hanem olyan vegyületek, amelyek utasításokat tartalmaznak, amelyek nagyfokú részletességgel lekódolják, hogyan fejlődik valakinek a szervezete.

Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.

5. Létezik-e Isten? Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk.

Valamikor ateista voltam. És mint sok ateistát, engem is nagyon zavart az Istenben való hit kérdése. Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?! Mi indít arra, hogy ezt tegyük? Amikor ateista voltam, a figyelmemet a szerencsétlen, téveszmés emberek iránti törődésnek tulajdonítottam… hogy segítsek nekik megérteni, hogy a reménységük teljesen téves alapokon áll. Őszintén szólva egy másik dolog is motivált. Amikor nehéz kérdések elé állítottam azokat, akik hittek Istenben, mélyen belül egyfajta kíváncsiság élt bennem, hogy vajon meg tudnak-e győzni erről. A küldetésem részben arról szólt, hogy meg tudok-e szabadulni Isten kérdésétől. Ha megnyugtatóan be tudnám bizonyítani, hogy a hívőknek nincs igazuk, akkor a kérdés végre lekerülne a műsorról, és szabadon élhetném az életem.

Nem vettem észre, hogy Isten témája igazából azért telepedett rám akkora súllyal, mert Ő erőltette az ügyet. Rájöttem, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék. Azzal a szándékkal teremtett minket, hogy megismerjük őt. Körülvett minket a létezésére utaló bizonyítékokkal, a kérdést folyamatosan a szemünk előtt lebegteti. Olyan volt, mintha nem tudtam volna menekülni az elől, hogy gondolkodjak Isten létezésének a lehetőségéről. Aznap, amikor úgy döntöttem, elfogadom Istent, az imádságom így kezdődött: „Oké, te nyertél…” Elképzelhetőnek tartom, hogy egy mélyebb ok, amiért az ateistákat zavarja mások istenhite, az az, hogy Isten közben aktívan keresi őket.

Nem csak én tapasztaltam ezt ateistaként. Malcolm Muggeridge szocialista filozófust és írót idézem: „Az volt a benyomásom, hogy amellett, hogy én kutatok, engem is folyamatosan keresnek.” C.S. Lewis – a Narnia sorozat írója – mondta, hogy „… minden éjszaka, amikor az elmém csak egy pillanatra is kiszállt a munkából, rögtön éreztem annak a valakinek a folyamatos, lankadatlan közeledését, akivel úgy vágytam volna elkerülni a találkozást. Végül feladtam, és beismertem, hogy Isten tényleg Isten; letérdeltem és imádkoztam. Elképzelhető, hogy azon az éjszakán én voltam a leginkább kelletlen és vonakodó megtérő egész Angliában.”

Lewis később Isten megismerésének következményeként írt egy könyvet „Az öröm vonzásában” címmel. Amikor én kimondtam Istennek, hogy „Oké te nyertél”, tulajdonképpen én sem vártam semmit, egyszerűen jogosan elismertem azt a tényt, hogy Isten létezik. Az utána következő pár hónapban mégis lenyűgözött az irántam való szeretete.

6. Létezik-e Isten? Jézus Krisztus Isten legtisztább, legpontosabb kijelentése magáról.

Miért Jézus? A nagyobb világvallásokban körülnézve azt találjuk, hogy Buddha, Mohamed vagy Konfucius mind prófétaként vagy tanítóként határozta meg magát. Egyikük sem állította, hogy egyenlő lenne Istennel. Jézus viszont meglepő módon igen. Ez választja el őt a többiektől. Azt mondta, hogy „Isten létezik – most épp őt nézitek”. Beszélt ugyan a Mennyei Atyáról, de nem mint valami tőle külön álló valakiről, hanem úgy, mint aki egy vele. Egy olyan egységről beszélt, ami az egész világon egyedülálló. Jézus azt mondta, hogy bárki, aki látta őt, látta az Atyát, és bárki, aki benne hisz, az Atyában hisz.

Azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”14 Olyan dolgokat állított magáról, amelyek csakis Istenre igazak: hogy képes az embereknek megbocsátani a bűneiket, felszabadítani őket a rossz szokások alól, bőségesebb életet adni nekik, és végül örök életet adni a mennyben. Más tanítóktól eltérően, akik az emberek figyelmét a szavaikra irányították, Jézus saját magára, a saját személyére irányította a figyelmet. Nem azt mondta, hogy „kövesd az utasításaimat és megtalálod az igazságot.” Azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”15

Mivel bizonyította Jézus, hogy Ő Isten? Olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyekre az emberek nem képesek. Csodákat tett. Meggyógyította az embereket – vakokat, nyomorékokat, süketeket –, néhányukat még a halálból is feltámasztotta. Hatalma volt a tárgyak felett, a semmiből ételt teremtett, annyit, hogy az elég volt több ezer ember jóllakatására. A természettel is tett csodákat. Egy tó felszínén sétált, megparancsolta a dühöngő viharnak, hogy csillapodjon le. Sokan azért követték Jézust, mert a csodáival folyamatosan a gondoskodott szükségleteikről. Azt mondta, hogy „ha nem akarjátok elhinni, amit mondok, legalább a csodák miatt higgyetek.”16

Jézus Krisztus Istent úgy mutatta be, mint egy kedves, szerető valakit, aki tisztában van az én- központúságunkkal és különböző hiányosságainkkal, mégis őszintén kapcsolatra vágyik velünk. Jézus megmutatta, hogy bár Isten ítéletet érdemlő bűnösökként tekint ránk, a szeretete erősebb, ezért egy másik tervet dolgozott ki számunkra. Isten maga emberi formát öltött, és felvállalta a bűneinkért járó büntetést. Furán hangzik? Lehet, de például sok apa örömmel cserélne helyet a rákos gyermekével, ha tehetné. A Biblia azt mondja, azért szerethetjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket.

Jézus helyettünk halt meg, hogy megbocsátást nyerhessünk. Az általunk ismert összes vallás közül egyedül Jézusban látjuk Istent lépéseket tenni az emberiség felé, és gondoskodni arról, hogy kapcsolatunk lehessen vele. Jézus az isteni szív szeretetéről tesz tanúbizonyságot, amikor a szükségleteinkről gondoskodik, és magához vonz minket. Jézus halála és feltámadása miatt új életet kínál nekünk. Elnyerhetjük a megbocsátást, Isten teljes elfogadását és őszinte szeretetét. Azt mondja: „A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”17 Egy cselekvő Istent láthatunk itt.

Létezik-e Isten? Ha tudni akarod, kutass Jézus Krisztus után. A Biblia azt mondja, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”18

Bár megtehetné, Isten nem kényszerít minket arra, hogy higgyünk benne. Ehelyett rengeteg utalást adott a létezéséről ahhoz, hogy önként válaszoljunk neki. Csak néhány ezek közül a Föld és a Nap tökéletes távolsága, a víz egyedülálló kémiai tulajdonságai, az emberi agy, a DNS, az Istent ismerő és erről tanúságot tevő emberek, a szívünket és elménket folyamatosan foglalkoztató gondolat, hogy van-e Isten, illetve Istennek az a vágya, hogy Jézus Krisztuson keresztül megismerjük őt.

Ha többet akarsz tudni Jézusról, illetve arról, hogy miért hihetünk benne, nézd meg ezt a cikket: A vak hiten túl.

Ha szeretnél kapcsolatba kerülni Istennel, megteheted.

Ez a te döntésed, és természetesen nem kötelező. De ha azt akarod, hogy Isten megbocsásson neked és kapcsolatba kerülj vele, erre most is van lehetőséged, ha a bocsánatát kéred, és azt, hogy jöjjön be az életedbe. Jézus azt mondta: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”19 Ha vágysz erre, de nem tudod, hogyan fogalmazd meg, talán segíthet a következő néhány mondat: „Jézus, köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért. Ismered az életemet, és tudod, hogy megbocsátásra van szükségem. Arra kérlek, hogy bocsáss meg most nekem, és gyere be az életembe. Szeretnélek megismerni. Köszönöm, hogy kapcsolatra vágysz velem. Ámen.”

Isten számára a veled való kapcsolat nem egy átmeneti dolog, ellenkezőleg: tartós és állandó. Jézus Krisztus azt mondta azokról, akik hisznek benne, hogy „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.”20

Szóval, létezik-e Isten? A fentiekből levonható az a következtetés, hogy létezik egy olyan Isten, aki szeret minket, akit meg lehet ismerni személyesen és közelről. Ha szeretnél többet tudni arról, hogy Jézus valóban Istennek mondta-e magát, hogy milyen érvek szólnak még Isten létezése mellett, illetve ha bármilyen más kérdésed van, nyugodtan küldj egy emailt!

 Behívtam Jézust az életembe (Fontos információk következnek)...
 Gondolkodom rajta, hogy behívjam Jézust az életembe, de jobban szeretném érteni, hogy ez mit jelent...
 Kérdésem van...

A Szerzőről: Ateistaként Marilyn Adamsonnak sok fejtörést okozott egy közeli barátja által tapasztalt megválaszolt imádságok sora, illetve az illető életének a minősége. Miközben megpróbálta megcáfolni barátja hitét, Marilynt meglepte az Istenre mutató objektív bizonyítékok sokasága. Nagyjából egy év folyamatos vívódás után válaszolt Isten ajánlatára, és behívta Őt az életébe. Istennel való kapcsolata azóta azt igazolta a számára, hogy jó döntést hozott.

(1) Róma 1,19-21 (2) Jeremiás 29,13 (3) R.E.D. Clark, Creation (Teremtés) (London: Tyndale Press, 1946), p. 20 (4) The wonders of God's creation (Isten teremtésének a csodája), Moody Institute of Science (Chicago, IL) (5) Ibid. (6) Ibid. (7) Ibid. (8) Hugh Davson, A Szem Fiziológiája, 5. kiadás (New York: McGraw Hill, 1991) (9) Robert Jastrow; "Üzenet Robert Jastrow Professzortól "; LeaderU.com; 2002. (10) Steven Weinberg; Az Elő Három Perc: A Világegyetem Eredetének Modern Megközelítése; (Basic Books,1988); p 5. (11) Dinesh D'Souza, Mi Olyan Nagyszerű A Kereszténységben; (Regnery Publishing, Inc, 2007, chapter 11). (12) Richard Feynman, Az Egész Értelme: Egy Tudós-Polgár Gondolatai (New York: BasicBooks, 1998), 43. (13) Francis S. Collins, a Humán Genom Project igazgatója, és Az Isten Nyelve, írója (Free Press, New York, NY), 2006 (14) János 8,12 (15) János 14,6 (16) János 14,11 (17) Jeremiás 31,3 (18) János 3,16 (10) Jelenések 3,20 (20) János 10,27-29

OSZD MEG MÁSOKKAL:  

TOP