Reménységgel élni AIDS-esen?

Steve Sawyer eljutott a HIV-fertőzés miatt érzett óriási haragtól a reménységig. Elmondja, hogy hogyan.

Steve Sawyer írása

Egy személyes igaz történet... Általános iskolában a vérzékenységben szenvedő Steve Sawyer HIV vírussal és hepatitis C-vel fertőződött meg, mivel ellenőrizetlen vért kapott. Évekkel később, 19 évesen, tudva hogy a halál már közel van, Steve a hátralévő éveit többszáz egyetemi/főiskolai campus meglátogatásával töltötte, ahol a diákoknak arról beszélt, mit tanult meg a reménységben és békességben való életről még rettenetes körülmények között is. Diákok ezrei mondhatnák el, akik hallották, hogy az igaz történet a reménységről és Isten szeretetéről hogyan változtatta meg örökre az életüket. Az alábbi egy szerkesztett beszéd, amit Steve a Californiai Egyetemen (Santa Barbara) tartott.

Egy nap hadihajó úszott Maine partjainál a legsűrűbb ködben. Aznap az egyik tengerészkadét mozdulatlan fényforrást vett észre a távolban és azonnal értesítette a kapitányt. „Egy fénypont tűnt fel a távolban és egyenesen felénk tart, mit tegyünk?” A kapitány parancsára jelzőfénnyel utasították a hajót, hogy változtasson útvonalat. A hajó visszajelzett: „Nem, maguk változtassanak útvonalat.” A kapitány újra elrendelte, hogy utasítsák a másik hajót azonnali útvonal-módosításra. A válasz ugyanaz volt: „Nem, maguk változtassanak útvonalat.” Még egy utolsó próbálkozás erejéig a kadét jelzett a hajónak: „Az Egyesült Államok csatahajójának kapitánya beszél, parancsolom, hogy azonnal változtasson útvonalat.” A válasz a következő volt: „Nem, maguk változtassanak útvonalat. Ez egy világítótorony.”

Ez a történet jól illusztrálja, hogy mi emberek hogyan kezeljük a fájdalmat és szenvedést. Mindig azt akarjuk, hogy a körülmények váltsanak irányt, ahelyett, hogy mi magunk változnánk, hogy alkalmazkodjunk ezekhez a körülményekhez. Az életem ennek a tökéletes példája.

Élet a HIV-vel: korai szakasz

Vérzékenységgel születtem, ez egy olyan betegség, amitől a csontjaim és ízületeim külső ok nélkül bedagadnak. A vérzékenységet véradók tucatjainak véréből nyert fehérjékkel kezelik. Nos, úgy alakult, hogy valamikor 1980 és 1983 között az egyik véradóm HIV-fertőzött volt. Ennek eredményeként az összes gyógyszer (valószínűleg több száz), amit abból a konkrét donorállományból kaptam, fertőzött volt a vírussal. Később ugyanígy a Hepatitis C-t is elkaptam.

Azt, hogy HIV-pozitív vagyok, ténylegesen nem mondták meg nekem a középiskola harmadik évéig. Amikor elmondták, az első reakcióm elég jellemző volt, általában így reagálunk, ha valami olyannal szembesülünk, amit nem tudunk kezelni. Egyszerűen tagadtam, hogy HIV-pozitív vagyok, próbáltam úgy tenni, mintha ott se lenne. A HIV nem fájt, mint a vérzékenység. Ez utóbbi nagyon fájdalmas, amikor az izmok és ízületek bedagadnak. De a HIV-nek nem voltak külső tünetei. Nem lehetett észrevenni, ezért könnyű volt úgy tenni, mintha ott se lenne. A szüleim ugyanígy kezelték. „Jól nézel ki, úgy tűnik minden rendben, akkor valószínűleg tényleg minden rendben is van”-mondták.

Élet a HIV-vel: tagadás

Az ilyenfajta tagadásnak egy jó példáját látjuk a Monty Python: Gyalog galopp című filmjében. Az egyik jelenetben Arthur király az erdőn keresztülvágtatva egy lestrapált fekete páncélt viselő lovaggal találkozik. A lovag útját állja, és Arthur nem tud tovább menni, hacsak párbajban le nem győzi. A csata kezdetét veszi és Arthur királynak sikerül levágnia a lovag egyik karját. Ezután visszateszi a hüvelyébe a kardját, meghajol, és már menne tovább, amikor a lovag rákiált: „Állj!” Arthur király válaszol „De hát levágtam akarod!” A lovag rápillant és azt mondja „Nem igaz!” Erre Arthur lenéz a karra földön: „Nézd, ott van lent a karod!” A lovag azonban hajthatatlan: „Csak egy karcolás.” Arthur király ekkor megérti, hogy súlyosan meg kell csonkítania a fickót ahhoz, hogy az továbbengedje. Úgyhogy a küzdelem folytatódik és Arthur végül a lovag összes végtagját levágja, míg az ellenfeléből csak egy törzs és rajta egy fej marad a földön. Ahogy Arthur király ellovagol, a háttérben hallani a lovagot ahogy utána kiált: „Gyere vissza te gyáva! Leharapom a térdedet!”

Mondanom sem kell, ezt a lovagot magával ragadta a tagadás. Nem tudott szembenézni a ténnyel, hogy elveszítette a harcot. És bár ez a tagadásnak egy vicces formája, a veszélyei valójában nagyon is kézzelfoghatóak. Ha tovább tagadtam volna, hogy HIV-pozitív vagyok, lehet, hogy a legalapvetőbb óvintézkedéseket se teszem meg egy ujj megvágásakor vagy más apróságokkal és ezzel nagy bajt okozhattam volna vagy akár valakinek a halálát is. De az ilyen fajta tagadás veszélye saját magadra szintén nagyon fájdalmas és valóságos. Amikor valamit ilyen hosszú ideig próbálsz elrejteni és úgy csinálni, mintha ott se lenne, akkor az csak egyre jobban felgyűlik, és végül egyszer csak kirobban.

Élet a HIV-vel: a tagadás kudarca

Azt, hogy HIV-pozitív vagyok, nagyjából három évig voltam képes letagadni. A középiskola utolsó évében viszont nagyon megbetegedtem. Fertőzéses tüneteim lettek. A T-sejtek olyan fehérvérsejtek, amik a fertőzésekkel küzdenek meg és a vérben lévő T-sejtek mennyiségéből meg lehet mondani, hogy HIV-pozitív vagy AIDS-es vagy-e. Amikor a T-sejtek száma 200 alá csökken, akkor nyilvánítanak teljesen kifejlődött AIDS-esnek. Nos, az én T-sejtjeim 213-on álltak, és ez folyamatosan csökkent. Nagyon beteg és sápadt voltam és semmilyen étel nem maradt meg bennem. Lehetetlen volt továbbra is úgy tenni, mintha az AIDS/HIV nem lenne valóságos –nagyon is azzá vált.

A tagadás többé nem volt járható út, úgyhogy más módot kellett találnom arra, hogy kezeljem mindazt, amin keresztül mentem. Az első dolog, amivel próbálkoztam, hogy mást hibáztassak. Úgy éreztem, jobb lenne, ha valaki odajönne hozzám és azt mondaná: „Steve, ne haragudj, ez az én hibám. Sajnálom.” Úgyhogy kezdésként az egész homoszexuális közösséget hibáztattam. Ez egy kellemes menekülési útvonal. De idővel, ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy hülyeség egy egész társadalmi csoportot hibáztatni az én egyéni problémámért. Ezután úgy döntöttem, hogy Istent okolom. Persze akkor még nem hittem Istenben, de úgy gondoltam, hogy ha valakinek hatalmában áll ezt a helyzetet irányítani, az csak ő lehet. Ezért Istent hibáztattam.

Élet a HIV-vel: harag

Ha van valami, amire az összegyűlt fájdalmat koncentrálhatod, akkor a fájdalom haraggá válik. Idővel düh lesz belőle. Így elkezdtem mindenre, amivel szembe kerültem, dühöngéssel reagálni. Bármikor, ha valaki valami olyat mondott, ami kicsit is bosszantott, rázúdítottam a haragomat. A falat püföltem. Szétvertem a szobámat. Ilyesmi.

De arra jöttem rá, hogy a düh képes elvakítani az elmét és akadályozza, hogy racionálisan cselekedjek. Még rosszabb, hogy közben olyanokat is bántok, akiket szeretek. Sokkal jobb módja a fájdalom kezelésének a sírás, mivel senkinek sem árt, és ráadásul jól is esik.

Egy nap a szobámban voltam és mélypontra jutottam. Rengeteg súlyt veszítettem. Kiabáltam, átkoztam Istent, a szobám falát ütöttem, amikor belépett az édesapám. Becsukta maga mögött az ajtót. Az anonim alkoholisták között beszéltek neki egy Magasabb Erőről, Istenről. Az apám rám nézett és ezt mondta: „Tudod Steve, nem tudok rajtad segíteni. Az orvosok sem tudnak rajtad segíteni. Az édesanyád sem tud rajtad segíteni, és te magad sem. Az egyetlen, aki most segíteni tud, az Isten.” Azzal kisétált a szobából és becsukta az ajtót.

Élet a HIV-vel: a szabadulás keresése

Mivel épp most mondtam el Istent mindennek, nem ez tűnt a legjobb alkalomnak arra, hogy a segítségét kérjem. De ott voltam bármilyen más lehetőség nélkül. Sírva a térdemre borultam és könnyek között a következőt mondtam: „Rendben Istenem, ha tényleg ott vagy, segíts nekem és én is segítek neked.” Ezután rendkívül rövid idő alatt a teljes súlyomat visszanyertem. A T-sejt számom visszaugrott 365-re, ami elég jónak számít. És remekül éreztem magam. Remekül éreztem magam… pont így. Úgy gondoltam „Rendben Isten, köszönöm. Ez rendes volt tőled. Akkor szia.”

Leérettségiztem és jelentkeztem egyetemre. Nyáron első év előtt bementem megírni a felvételit. Ekkor ismertem meg a szobatársamat. Épp végeztem a vizsgával és ott állt egy magas, szőke, sovány srác. Azt mondta „Hé, te elég normálisnak tűnsz. Leszel a szobatársam?” Azt gondoltam nos, te ugyan nem annyira, de… „OK!” Szobatársak lettünk és később legjobb barátok is. Megtudtam, hogy a szobatársam keresztény. Akkoriban az a kép élt a fejemben a keresztényekről, hogy képmutató, lekezelő és ítélkező emberek. Úgy gondoltam, ez minden, amit egy keresztény számomra jelenthet. De a szobatársam más volt.

Diszlexiája volt. Feltűnt, hogy amikor tanul és elfogy a türelme –amikor én a falat ütöm és dolgokat török össze- ő leáll, behunyja a szemét, mély levegőt vesz és folytatja tovább a dolgát. Ez lesokkolt. Azt gondoltam „Hogyan állod meg, hogy össze ne törj valamit? Valamit csak oda kell vágnod!” Őszintén lenyűgözött, hogy képes volt így reagálni.

A szobatársam egy nap elhívott egy kis kiruccanásra a tavaszi szünetben Daytona Beach-re. Amíg ott voltunk, elkezdett beszélgetni a mellettünk lévő sráccal a strandon. Először hétköznapi, átlagos dolgokról beszélgettünk. Aztán a barátom úgy döntött, hogy mélyebb, keményebb témákat hoz fel. Én nem akartam. Sokat szenvedtem akkoriban. Nehéz szembesülni vele, hogy ilyen fiatalon meg fogsz halni. És végképp nem akartam erről egy idegennel beszélgetni a tengerparton, úgyhogy szép lassan kihátráltam a társalgásból. Ők ketten folytatták, végül arra lyukadtak ki, hogy a barátom nekiállt elmagyarázni, miben hisz ő, mint keresztény. Mindig volt valamilyen kép a fejemben arról, milyen egy keresztény, de sosem tudtam, hogy ténylegesen miben hisznek, vagy hogyan gondolkodnak. Úgyhogy belehallgattam abba, amit mondott.

Élet a HIV-vel: mit ajánl Isten

Nem biztos, hogy olyan jól el tudom magyarázni, mint ő, de valami ilyesmit mondott: „Hiszek Istenben, ez nyilvánvaló. És abban is, hogy Isten arra teremtett minket, hogy kapcsolatban legyünk vele. De mi nem akarjuk ezt a kapcsolatot, ezért félretoljuk őt. Ez a félretolás, ez a lázadás –legyen az aktív lázadás vagy csak passzív közöny felé- a Biblia szerint a bűn. Nem szeretem azt a szót, hogy „bűn”, ezért úgy gondolok rá, mintha Istent félretolnánk. És mivel a vele való kapcsolatra teremtett minket, és mégis ezt tettük, büntetés vár ránk. A lázadásunk büntetése halál, ezért halunk meg. És van egy lelki halál is, az, hogy el vagyunk választva tőle.” Gondoltam na, ez aztán vidám!

Ezért közbeszóltam: „De Isten szeret minket.”„De Isten igazságos is egyben. A szeretet igazságosság nélkül semmit sem ér” -felelte. Nem értettem. Végül azt mondta „Gondolj arra a személyre, akit a legjobban szeretsz a világon, akiért azonnal odaadnád az életedet. Aztán képzeld el, hogy eltávolodsz az illetőtől és hosszú ideig nem találkoztok. Aztán egy nap meglátod valahol távolról és tárt karokkal futsz hozzá, de megállít, és azt mondja „Hiszen te ráztál le, nem emlékszel?” Most képzeld el, hogy elutasítod Istent, a legnagyobb szeretetet a világegyetemben.”

„Hát ez elég rosszul hangzik."-gondoltam. Ő pedig így folytatta: „Szerencsére nem ez a történet vége.” Mivel Isten szeret minket és törődik velünk úgy döntött, ő fizeti meg a büntetést helyettünk. Elküldte a Fiát, Jézust, hogy meghaljon helyettünk a kereszten. És mivel Jézus bűntelen életet élt (lévén Isten emberi formában) képes volt megfizetni másokért a büntetést. Értünk is fizetett.”

Majd ezt mondta, „Aztán Jézus három nappal később feltámadt a halálból. Legyőzte azt a lelki halált és örök életet ajánlott fel nekünk. Így nem csak úgy meghalunk, hanem utána az örökkévalóságot a világ legnagyobb szeretete mellett töltjük.”

„Váó”-mondtam. „De” –folytatta– „a csavar az, hogy noha felajánlotta ezt és kifizette a büntetést, ha nem fogadod el, amit kínál… az a te dolgod.” Nekem még mindig nem volt egészen világos, de szerencsére a másik srácnak se. Ezért a barátom azt mondta „Képzeld el, hogy az ide vezető úton autózol. 120-al mész, miközben a sebességkorlát 90. Száguldasz az úton, amikor egy rendőr félreállít és megbírságol. Másnap be kell menned a bíróságra befizetni a bírságot. Ahogy sétálsz a tárgyalóteremben és felnézel látod, hogy a bíró az édesapád. És azt gondolod, jé, ez az apám. Ő pedig rád néz és így szól „Steve, megszegted a törvényt?” „Igen”-felelsz. Mire ő: „OK, akkor vagy 500$ büntetés vagy két nap a börtönben.” Üt egyet a kalapácsával és vége is.

„Szóval, ha igazságos akar lenni, akkor ki kell szabnia az ítéletet. Azután kiszáll a bírói székből, leveszi a talárt, benyúl a hátsó zsebébe és odaadja az 500 dollárt: „Tessék.” Ugyanígy, Istennek is mondhatod, hogy „nem kösz, inkább tőled távol töltöm az örökkévalóságot.” Ez egy olyan döntés, amit neked kell meghoznod.”

A barátom azt mondta, hogy imádsággal lehet ezt a fizetséget elfogadni: „Csak el kell fogadnod, hogy Isten fizetett. Kegyelemből kapod. Semmit sem kell tenned, hogy kiérdemeld. Az egész egy ajándék Istentől.” Ez volt az első alkalom, hogy a kegyelemről hallottam. Azt mondta, hogy ezt az ajándékot imádsággal kell elfogadni. Aztán a barátom felajánlotta, hogy imádkozik a sráccal. És amíg hangosan imádkoztak, én is imádkoztam, némán.

Élet a HIV-vel: megküzdeni a félelemmel

Attól a pillanattól fogva az életem teljesen új perspektívát kapott. Nem kellett többé minden este amiatt aggódnom, hogy vajon másnap reggel életben leszek-e még. Nem féltem többé a haláltól, mert a halál többé már nem csak egy fekete, sötét ürességet jelentett. Így már ha meghalok, akkor az örökkévalóságot a világegyetem legnagyobb szeretetében töltöm. Nagyon felszabadító volt.

A szüleim is elfogadták a fizetséget. Imádkoztak Istenhez, ahogy én is. És az ő életük is teljesen új perspektívát kapott. Hihetetlen belegondolni, hogy hagyták, hogy ilyen messze utazzak tőlük, tudva, hogy nagyjából még hat hónap van hátra az életemből. És gondolhatod, milyen nehéz lehet nekik ölbe tett kézzel állni és nézni, ahogy a fiuk a szemük előtt hal meg. Semmit sem tehettek. Most már az egyetlen ok, ami miatt kezelni tudják ezt a helyzetet és egyben az egyetlen ok, amiért én kezelni tudom az, hogy Krisztus mindegyikünknek bejött az életébe.

Élet a HIV-vel: Isten megismerése

Adhatok egy lehetőséget, hogy elfogadjátok Isten fizetségét értetek? Ha a birtokotokban lenne az AIDS ellenszere, biztos vagyok benne, hogy felajánlanátok nekem. Én tudom, hogy lehet eljutni az örök életre, ami egy ajándék Istentől. Így én ezt szeretném nektek felajánlani. Ha valami olyanon mész keresztül, amit egyszerűen képtelen vagy egyedül kezelni, és szeretnéd, ha lenne valaki, aki melletted állna és megtartana, amikor az egész világ ellened van, akkor kérlek imádkozd el velem együtt most ezt az imádságot. Ez nem valami varázsige vagy ráolvasás. És nem csak egy nagy érzelmi hullám, vagy egy hirtelen ötlet. Ez egy kapcsolat kezdete Istennel. És mint minden kapcsolatnak, ennek is idő kell. És igyekezet. De szeretnélek arra biztatni, hogy ha tényleg azt érzed, hogy szükséged van erre, akkor ne szalaszd el a lehetőséget. Ingyenes.

Akkor most elimádkozok egy imádságot. Az imádság lényege nem az, hogy behunyod a szemed, lehajtod a fejed, összekulcsolod a kezed vagy felkiáltasz, hogy „hallelujah!” Semmi ilyesmi. A szíved hozzáállása számít. Az, hogy elmond Istennek „Uram, megszegtem a törvényt. Eltaszítottalak. És vissza karok térni azáltal, hogy elfogadom a Te fizetségedet.” Ha azt érzed, hogy szükséged van erre, akkor mondd el most velem ezt az imát. „Jézus, szükségem van rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Arra kérlek, hogy lépj be az életembe és tegyél engem olyan emberré, amilyen mindig is szeretted volna, hogy legyek. Ámen.”

Ha most őszintén elmondtad ezt az imádságot, akkor elkezdődött a legnagyszerűbb kapcsolat az életedben, amire valaha is szert tehetsz- egy kapcsolat Istennel. És mindez nem áll meg egy imádságnál. Az Istennel való kapcsolat egy folyamat. Azt jelenti, hogy napról napra Istenben bízva igyekszel azt tenni, amit Isten akar, hogy tegyél és nem feltétlenül azt, amit te akarsz vagy érzel. Nekem is mondták már emberek, hogy „A kereszténység neked bejött, ez szuper. Másoknak nem lehet, hogy más vallások jönnének be?” Ez jó kérdés. Én abban hiszek, hogy Isten egy utat adott nekünk, amin keresztül hozzá mehetünk- Jézus kereszthalálán keresztül- noha az igazság egyes elemei más vallásokban is felfedezhetőek. Ezek elsősorban erkölcsi kódexek „Tedd ezt napi hét alkalommal és ez majd közelebb visz Istenhez.” De ha megpróbálnád feltornászni magadat Istenhez, mégis mennyi erőfeszítés lenne elég hozzá? Honnan tudod, hogy elérted azt a szintet?

Azt hiszem ez az, amiben a kereszténység igazsága rejlik: Isten kegyelmében. Abban a tudatban, hogy sosem érhetünk fel Isten tökéletességéhez, csakis a megbocsátására támaszkodhatunk. A cél az, hogy az Ő útján járjunk, még ha sokszor el is szúrjuk ezt. Követsz el ugyan hibákat, de azért mész tovább, próbálkozol és bízol Isten kegyelmében. Imádkozol. Olvasod a Bibliát. Keresed, hogy Isten mit akar tőled. Egy nap eléred a békességet. Lehet, hogy ez csak akkor történik meg, amikor bejutsz a mennybe, de akkor viszont már örökre.

Ha te is AIDS-es tünetekkel, vérzékenységgel vagy hepatitis C-vel küzdesz, mint Steve, vagy más problémák vannak az életedben – és szeretnéd másképpen leírva is elolvasni azt, amit Steve megosztott – lásd a Személyes kapcsolat Istennel linket.

 Behívtam Jézust az életembe (Fontos információk következnek)...
 Gondolkodom rajta, hogy behívjam Jézust az életembe, de jobban szeretném érteni, hogy ez mit jelent...
 Kérdésem van...

Steve Sawyer a hepatitis C okozta májelégtelenségben halt meg 1999. március 13-án. Az ő megtörtént esete bíztasson, hogy elfogadd Jézust, ahogy ő mondta. Az élete utolsó napjaiban Steve mindig „csak még egy campuson” szeretett volna beszélni. Miért? „Ha ezeket a fertőzéseket, amik elpusztítanak, azért kellett kapnom, hogy akár egyetlen ember is megértse, hogy kapcsolata lehet Krisztussal, már megérte. Az örökkévalóság fényében csak ez számít.”

Jézus elfogadásán keresztül lehet örök életünk. Nem a jó cselekedetekkel jutunk fel a mennybe. Az örök élet ingyenes ajándék azoknak, akik hisznek Jézusban. A Bibliából…

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

„Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. " (Ézsaiás 53,6)

Jézus azt mondta, " Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. " (János 5,24)

" Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? " (1Korintus 15,55)

" Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. " (1János 5,11-13)

Fotók Guy Gerrard és Tom Mills © Worldwide Challenge

OSZD MEG MÁSOKKAL:  

TOP