Szeretetben nőttem fel, és olyan gyerekkorom volt, ami nem adatik meg mindenki számára. Szüleim nem igazán hittek Istenben, viszont nagyon szerették a gyerekeiket és egymást is. Nem éreztük hiányát semminek. Pár hónapos koromban megkereszteltek, jártam egy évet hittanra és néha, ünnepekkor eljutottunk templomba is.
Egyetem vége felé megismertem egy “hívő” lányt. Ő volt az első olyan személy az életemben, akin látszott, hogy Istennek fontos szerepet szán. Nemcsak mondta, és nem azért mert vasárnaponként misére járt, hanem az életén is látszott. Viszont az együtt járásunk első időszakában számomra nem ez volt a legfontosabb. Sőt igazából olyannyira nem érdekelt, hogy fel sem merült bennem az, hogy ez a „kis” köztünk lévő különbség számíthat. Talán az egyetlen dolog, ami a hittel kapcsolatban foglalkoztatott, hogy mi lesz velem, ha meghalok. Mert az nagyon nem tetszett, hogy semmi, és a halálunk után mindennek vége. Ezen már kiskoromban is sokat rágódtam.
Pár évvel később Petra elhívott egy konferenciára, ahova a világ minden részről érkeztek egyetemisták. Az egész hetet keresztény fiatalokkal töltöttük, és több olyan dolog történt velem, amiket azóta sem felejtettem el.
Először láttam, ahogy több ezer fiatal együtt énekel Istenről és Istennek. Őszintén szólva nem tetszett túlságosan.
Emlékezetes még egy patakparti beszélgetés, amikor Petra megkérdezte tőlem, hogy ki a legfontosabb az életemben. Azt válaszoltam, hogy természetesen ő az, viszont nagyon nem örült ennek. Utána könnyes szemekkel mondta, számára Isten mindenki előtt áll, még előttem is. Majd azt próbálta elmagyarázni, hogy miért fontos az, hogy mindkettőnk életében közös legyen az, hogy Isten az első.
Végül hihetetlen volt, hogy bárkivel megismerkedtünk, beszélgettünk vagy sportoltunk, mindenki nagyon barátságos, és feltűnően kedves volt velünk. Volt valamijük, ami nekem nem volt.
A konferencia végén megértettem, hogy teljesen szabad életre csak Istennel van lehetőségünk, és hogy mi a forrása annak különleges szeretetnek és elfogadásnak, amit a keresztényektől tapasztalhattam. Világossá vált, hogy a bűnösségünk nem cselekdetekhez kapcsolódik, hanem ahhoz az állapothoz, ahogy emberként megszülettünk. Megértettem, hogy a meneküléshez semmi más út nem vezet, csak Jézus áldozatának felismerése és elfogadása. Hiába akarnék bármennyi jót tenni, Isten gyermeke csak úgy lehetek, ha az általa elkészített egyetlen tökéletes utat választom. Ha tudatosan kérem Őt, hogy számítsa be Jézus kereszthalálát az én bűneimért való fizeteségnek, hiszen Ő mindenkiért, így értem is meghalt.
Bár azóta is hozok rossz döntéseket és követek el bűnöket, de tudom, hogy van, aki már fizetett értük. Eltűntek a kérdések a hétköznapjaimból. Valódi céljaim lettek és elmondhatom, hogy teljessé vált az életem. Hálás vagyok azért, hogy megérthettem, mi az emberek szabadságának a kulcsa, ami mindenki számára ingyenes. Különleges megtapasztalni naponta, hogy hiába vannak nehezebb napjaim, nem hiányzik semmi az életemből...
Petra több mint 7 éve a feleségem. Nagyon különbözünk egymástól. Megnyugtató azt tudni, hogy a boldogságunk, és hogy egyre jobban szerethetjük egymást, ugyanabból kiapadhatatlan forrásból származik mindkettőnk életében - az Istennel való személyes kapcsolatunkból. Te is választhatod a valódi szabadságot!
"Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből." Ján 7:38
► | Hogyan lehet megismerni Istent… |
► | Van egy kérdésem vagy megjegyzésem… |