×
KERESÉS
EveryStudent.hu
Válaszok az élet nagy kérdéseire

Petra

Az örömhír szabadsága

WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More PDF
TothPetra

Ha külső szemlélőként tekintek vissza az elmúlt tizenöt évemre, minden ideálisnak tűnik. Szerencsésnek tartottak az emberek, hiszen minden úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva: szerető család, sikeres tanulmányok, versenyeredmények, idővel egy diákszerelem, majd az egyetemi felvételi. Mindenki azt gondolta, hogy sínen van az életem – sőt, ennél jobban nem is alakulhatott volna.

Legbelül mégis hiányzott valami. Sosem éreztem magam igazán szabadnak. Az önértékelésem alapját a családom feltétel nélküli szeretete és elfogadása jelentette, ugyanakkor a tanáraim elismerése is meghatározó volt számomra. Amikor reggel felébredtem, csak kötelezettségeket és elvárásokat láttam magam előtt, amelyeknek meg akartam felelni. Ami kívülről rendezettségnek látszott, azt belülről egy saját magamnak felállított, szigorú szabályrendszer tartotta össze, és a megfelelési vágy motiválta.

Vallásos neveltetésemből adódóan úgy éreztem, Isten elismerését ugyanígy ki kell érdemelnem. Azzal a különbséggel persze, hogy az ő elvárásainak lehetetlen megfelelni. Így nem csak a szoros időbeosztásom miatt küzdöttem folyamatos kötöttségekkel, de lelkileg sem tudtam igazán felszabadultan élni. Bár Istennek mindig is központi jelentősége volt az életemben, egyúttal a legnagyobb kihívást is Ő jelentette számomra - a tökéletesség mércéje szerint ugyanis képtelen voltam elég jó lenni.

Mindez a feszültség a hamis istenképemből eredt. Az egyetlen megoldás, amely megingathatta a téves meggyőződéseimet, igencsak fájdalmas, mégis elengedhetetlen volt: Isten kivette az életemből azokat a dolgokat, amelyek miatt értékesnek éreztem magam. Egyiket a másik után. A folyamatos kudarcok és csalódások rávilágítottak arra, milyen ingatag lábakon állt az önértékelésem, ám ahhoz, hogy felismerjem, mennyivel örömtelibb és teljesebb életet szánt nekem Isten, még nagyobb változásokra volt szükség.

Nem sokkal később találkoztam néhány keresztény egyetemistával, akik egész más módon élték meg a hitüket, mint én. A társaságukban kezdettől fogva feltétel nélküli szeretetet és elfogadást éreztem. Csak úgy. Önmagamért. Anélkül, hogy bármivel is kiérdemeltem volna a bizalmukat. Ilyesmit a családon kívül nem igazán tapasztaltam korábban, ezért biztos voltam benne, hogy ezeknek a diákoknak van valamijük, ami nekem hiányzik. Valami, amit képtelen voltam megfogalmazni, mégis tudtam, hogy mindennél nagyobb szükségem van rá. De mi lehet az? Honnan van nekik? És legfőképp: Hogyan lehet nekem is?

A választ nem egyik napról a másikra kaptam meg. Fokozatosan, kis lépésekben állt össze a kép: Új barátaim élő hitű, Krisztust követő keresztények voltak, akiknek személyes kapcsolatuk volt Istennel. Mindannyian ismerték Őt, méghozzá a Biblia alapján. Miután én is bekapcsolódtam az Ige alaposabb tanulmányozásába, kezdtem belátni, hogy Isten egészen más, mint amilyennek korábban elképzeltem. És pontosan erre a felismerésre volt szükségem! Mert nem szeretheti a szív azt, akit nem ismer az elme.

„Megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket.” (János 8:32)

Ahogy a sok kicsi részlet, amelyekről annyit hallottam már, egyre kerekebb egésszé formálódott, egyszerre megértettem a lényeget. Végre világossá vált, hogy a bűnös, emberi természetem miatt saját erőből nem tudok megfelelni a szent Isten mércéjének. Azt az óriási szakadékot, amely elválaszt Tőle, egyedül Jézus Krisztus kereszthalála tudja áthidalni. Isten Fiának végtelenül értékes áldozatát azonban képtelenség kiérdemelni – és ugyanígy képtelenség bármilyen jócselekedettel kiegészíteni. Az üdvösség ajándékát egyedül hit által kaphatom meg. Isten kizárólag Jézus érdemeiért nyilvánít engem igaznak, és ha elfogadom ezt az ajándékot, akkor megtapasztalhatom Isten megbocsátását, teljes elfogadását és feltétel nélküli szeretetét.

Ez a felismerés alapjaiban változtatta meg az életemet: Isten gyermekeként egészen új identitást kaptam, és ez az, ami azóta is meghatároz. Nem a saját eredményeim tesznek azzá, aki vagyok, hiszen minden annyit ér, amekkora árat fizetnek érte. Értem végtelenül nagy árat fizettek.

Ha kérdésed/véleményed van azzal kapcsolatban, amit leírtam, írj nyugodtan:

Neved:

Email címed ([email protected]):

Email címed megerősítése:

Egyetem/Főiskola:

Kérdésed/Hozzászólásod:




Ha nem tudod elolvasni,
kattints ide!


 Van egy kérdésem vagy megjegyzésem…
 Hogyan lehet megismerni Istent…

OSZD MEG MÁSOKKAL:
WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More