×
KERESÉS
EveryStudent.hu
Válaszok az élet nagy kérdéseire

Zsófi

„Már nem az a vágyam, hogy rám figyeljenek, hanem, hogy én adhassak.”

WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More PDF
Zsófi

Szeretsz népszerű lenni? Szereted, ha sok barátod van? Korábban nekem ez volt a legfontosabb az életemben. Kerestem az alkalmakat, amikor az emberek rám figyeltek, menőnek akartam mutatkozni, ezért házi bulikat szerveztem, sokszor gúnyolódtam másokon, ugyanakkor igyekeztem megfelelni a családomnak, a tanáraimnak is. Mindig is hittem Isten létezésében, de ez sokáig egyáltalán nem határozta meg az életemet.

Egyszer azonban lelkészünk, aki kitartásában és a jellemességében évek múltával is példaképem maradt, beszélt velem arról, hogy Isten szenvedélyesen szeret és mély lelki kapcsolatra vágyik velem, de ugyanakkor bűnös is vagyok, és ez elválaszt engem attól, hogy személyesen megismerjem Őt. Mivel Isten igazságossága miatt nem hunyhat szemet bűneim felett, elküldte a számára legértékesebbet, a fiát, Jézust, hogy egyetlen tökéletes áldozatként, halálával kifizesse bűneink büntetését, feltámadásával pedig szabad utat nyisson arra, hogy személyesen elfogadhassam Jézus szeretetét és megbocsájtását. A következő hónapokban sokat gondolkoztam ezen az üzeneten, elkezdtem olvasni a Bibliát, imádkozni, és vágyni kezdtem arra, hogy a szívemben tátongó üres szeretet tankot valaki/valami betöltse.

Még ezen a nyáron, egy keresztény táborba mentem németet tanulni, ahol pár nyelvóránál sokkal többet kaptam. Rögtön a tábor elején feltűnt, hogy a szervezők mindenkivel kedvesek, mindenkit szeretnek, és elfogadnak olyannak, amilyen, valamint Istenről is teljesen természetesen beszéltek, mint egy barátról, aki mindig mellettük van. Egy Bibliaóra alkalmával aztán Pilátusról volt szó, ő volt az a helytartó, aki bár tudta, hogy Jézus igaz és bűntelen, mégis elítélte, mert inkább az embereknek akart megfelelni, mint Istennek. A történet szíven talált, felismertem Pilátus történetében önmagamat, hiszen én is hónapok óta ezzel a kérdéssel foglalkoztam: vajon elveszteném a népszerűségemet, ha Jézus lenne az életem vezetője? Ekkor ismertem fel azt, hogy Isten barátsága több a világ összes emberének barátságától, és egy őszinte imádságban rábíztam magam arra, aki annyira szeretett, hogy meghalt értem.

Ez a döntés a táborban született meg bennem, de teljesen megváltoztatta az életemet. Azóta évek teltek el, és annyira jó tapasztalni, ahogyan Isten kezében van mindenem. Nem változtam meg egy csapásra, nem lettem tökéletes, de kézzel fogható, ahogyan a jellemem formálódik az Istennel való kapcsolat által. Ő célt és értelmet adott nekem, a nehéz helyzetekben sem hagy magamra, sőt annyira betölt szeretetével, hogy többé nem az a legnagyobb vágyam, hogy rám figyeljenek, engem szeressenek mások, hanem, hogy én adhassak abból, amit magam is kaptam.

„Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő [Jézus] az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” 1Jn 3,16

Ha kérdésed/véleményed van azzal kapcsolatban, amit leírtam, írj nyugodtan:

Neved:

Email címed ([email protected]):

Email címed megerősítése:

Egyetem/Főiskola:

Kérdésed/Hozzászólásod:




Ha nem tudod elolvasni,
kattints ide!


 Hogyan lehet megismerni Istent…
 Van egy kérdésem vagy megjegyzésem…

OSZD MEG MÁSOKKAL:
WhatsApp Share Facebook Share Twitter Share Share by Email More