TETSZIK:  
MEGOSZTOM:  

Csabi

“Mi hiányzik még mindig?”

Csabi

„Persze persze, a vallás hasznos annak, akinek szüksége van rá! Ha téged megnyugtat, hogy valaki „vigyáz rád”, vagy „gondoskodik rólad”, akkor a vallás tök jó dolog. Nekem nincs ilyenre szükségem, úgy hogy kösz szépen, de nem kérek belőle!”

Ismerős ez a vélemény? Hát az enyém is ez volt nagyon sokáig. Sose volt bajom a vallással, néha-néha elbeszélgettem az utcán engem megtaláló nénikkel, de sosem mozgatott meg különösebben.

Gyerekkoromban Istenről semmit sem beszélgettünk. Nekem ez nem volt fontos. Viszont szerettem volna jó és erkölcsös ember lenni, aki a társadalom számára hasznos. Tudjátok! „Azért nem vagyok annyira rossz ember, sőt szerintem egész jó vagyok.” Persze más kérdés, hogy ennek mennyire tudtam megfelelni.

Aztán találkoztam valakivel, aki hívő keresztény volt, és sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról. Ami először elgondolkoztatott és kíváncsivá tett, az az a boldogság, öröm, szeretet volt, amit ebben az illetőben láttam, és azokban, akikkel rajta keresztül találkoztam. Nem értettem, mitől lehetnek boldogabbak, mint én, hiszen amúgy külső oka nem volt. De valahogy mégis jó volt velük lenni. Mi lehet az, ami megvan nekik, de nincs meg nekem?

Eljutottam odáig, hogy szerettem volna egy kicsit jobban és többet megérteni a dologból. Aki zörget, annak ajtót nyitnak, és aki kinyújtja kezét, azt Isten magához öleli - ígéri a Biblia. Hát gyengécske karnyújtás volt ez a részemről, de Istennek bőven elég volt ahhoz, hogy magához húzzon, és egy apró magot helyezzen a szívembe. Ez a mag egy nem múló érzés volt a szívem mélyén.

Akkor már körülbelül másfél éve egy nagy hazugságban éltem a szüleim előtt. Mindig meg kellett küzdenem a jobb jegyért, ráadásul mindig volt bennem egy adag megfelelési vágy. Amikor az egyetemen (BME) megbuktam egy tantárgyból, nem mertem bevallani a szüleimnek. Pici hazugsággal indult, ami az idő múlásával túlnőtt rajtam. Az a hazugság amit én hógolyóként engedtem el, lavinává alakult át és végül teljesen maga alá temetett.

Mindeközben az az apró mag, amit Isten a szívembe csempészett, egy meggyőződés volt, hogy ezt a hazugságot tisztáznom kell szüleimmel. Persze ez nyilván előtte is megfordult már a fejemben. Sokat meséltem erről barátoknak, de sose volt hozzá elég bátorságom, hogy megtegyem. Most viszont tudtam, hogy akármennyire is fájdalmas és nehéz lesz, tisztáznom kell velük.

Az egyik oldalam borzasztóan tiltakozott ez ellen. Azt mondta, hogy „ne csináld, mert ki tudja, hogy mik lesznek a következményei”! De a másik oldalam biztosan tudta, hogy muszáj.

Végül beszélgettem velük. Magát a beszélgetést és azt, ahogyan reagáltak, már hatalmas csodának éreztem Istentől! Mégis, a beszélgetésünk után azzal szembesültem, hogy bár ők megbocsátottak nekem, valami mégsem volt rendben. Valami még mindig hiányzott: az a béke vagy szabadság, amit csak a teljes megbocsájtás tud adni. Hiányzott a megelégedettség, megbékélés betöltő érzése.

Érezted már ezt? Azt hittem, hogy miután a szüleim megbocsátottak, majd elérem. De nem így lett! A hiány, az űr megmaradt. Mi hiányzik még mindig? Ekkor értettem meg az addigra már darabokban sokszor hallott igazságokat Istenről.

Csak akkor fogom megkapni a teljes lelki békét, ha Isten megbocsátását fogadom el. Isten szereti az embert! Mindenkit! Arra teremtett minket, hogy személyes kapcsolatban legyünk vele. Egy igazi, valós, bensőséges kapcsolatban, ahol megtapasztalhatjuk a szeretetét és a tervét az életünkre.

De az ember fellázadt ez ellen a kapcsolat ellen, és ezért el lettünk szakítva Istentől – ez okozza az űrt bennünk. Rá kellett jönnöm, hogy semmit sem tudok tenni az igazi megelégedettségért. Az egyetlen lehetőségem elfogadni, hogy Isten a szeretete miatt már megtett mindent helyettem! A kereszten saját fiát áldozta fel az ember lázadásáért cserébe, hogy velem kapcsolatba kerülhessen… ha akarom! Bárkivel… ha akarja. Akkor azt mondtam Istennek, hogy AKAROM!

Megváltozott az életem. Újjászülettem. Isten megragadta a minimális hitemet, és elkezdte azt formálni és építeni. Elképesztő volt tapasztalni Isten szeretetét. Nap mint nap. Ennek a szeretetnek a legelső jele számomra az a beszélgetés volt, és az az érzés, amit Isten helyezett a szívembe. Apukámon keresztül tanította meg nekem Isten, hogy mi is az igazi megbocsátás.

Ezen keresztül értettem meg igazán, hogy mekkora ajándékot kaptunk mi, lázadók tőle. Hogy mekkora az a szeretet, ahogy Ő szeret minket. A mai napig próbálom megérteni mindezt. 2000 évvel ezelőtt Isten belépett a történelembe, hogy elmondja, szeret téged, és most a válaszodra vár! Te mit mondasz neki? Téged mi tart távol?

Azóta a Istennel való kapcsolatom a legfontosabb számomra. Akkor még nem is tudtam, hogy életem legjobb és legfontosabb döntését hoztam meg akkor. Soha nem volt még olyan izgalmas kalandban részem, mint hogy Istent, Jézust követem az életemben.

Ha kérdésed/véleményed van azzal kapcsolatban, amit leírtam, írj nyugodtan:

Neved:

Email címed ([email protected]):

Email címed megerősítése:

Egyetem/Főiskola:

Kérdésed/Hozzászólásod:




Ha nem tudod elolvasni,
kattints ide!


 Hogyan lehet megismerni Istent...
 Van egy kérdésem vagy megjegyzésem...
OSZD MEG MÁSOKKAL:  

TOP